János Árpád: Ne álmodj kedves mert fájni fog című verses kötetéből (1992)
Utóinterjú, előszó helyett
- A "János Árpád" fedőnevű jelenség megfejtését kérem Öntől.
Adott egy úriember, aki tisztes civil pályája során jómódot, szakmai közismertséget teremtett magának.S egy hirtelen pillanatban úgy dönt, hogy maszkot ölt magára, amely alól előmutatja Énje mostanáig titkolt arculatát. Most tehát Ön elsőkötetes fiatal költő?
- Hosszú évtized óta vagyok ilyen fiatal. Amióta írok, és - talán meglepődik - publikálok. Nem rendszeresen bár, de jelentek meg verseim, cikkeim különféle lapokban. Most érzem megérettnek az időt, hogy írásaimnak töredéknyi, de együttesében mindenképp jellemző részét összeválogassam, és kiadják, közreadják. Ebből a "köz" a lényeges, mert meggyőződésem, hogy amit annyi ideje gondolok, az, így, nyomtatásban, közérdekű. Menthetetlenűl lázadó vagyok, minden versem lázadás. Megkönnyebbítő dühkitörés, amelynek megcélzott tárgyai változatlanúl időszerűek. Az intim párkapcsolatok időjárási viszontagságaiban éppúgy, mint a jövő-menő társadalmi rendszerekben. Diagnózis című versem példáúl arról szól, mennyire érthetelen a politika hibáinak következetes ismétlődése.
- Milyen olvasókat képzel el magának?
- Olvasókat. Akiket a kötet nem fog érdekelni, azok már az első oldalon félredobják. Aki viszont a második oldalig eljut, az - meggyőződésem - a végéig nem fogja letenni.
- Milyen költőnek véli magát?
- Ha festő volnék, olyan avantgard lennék, akinek a képeit akár fejjel lefelé fordítva is lehet nézni, mert nem az az érdekes bennük, mit ábrázolnak, hanem az érzelmek, amelyeket kiváltottak.
- Ön a valódi nevével jelzett magánéletében irigylésre méltó karriert futott be. Miért nem ül meg a polgári foglalkozása teremtette babérokon? Nem fél megkockáztatni a kudarcot?
- Szeretném az elmúlt hatvan évem tapasztalatát átadni az embereknek. A legtöbbük megrögzött álmodozó, miközben kinevet bennünket a valóság. Közölni szeretném: ne számítsunk olyan makacsúl a jóra. Az élet állandó orra bukás. Ez nem valami nihilista vélemény - ez életismeret.
- Nem tart attól, hogy versei olvastán - minden rejtőködése ellenére - végűl felismerik?
- Ezek a versek csak törmelékei az életemnek. Az egészet legfeljebb egy testes regény mondaná el.
- Készül erre?
-?
(György Imre)
