A Dömötör-tornyot, Szeged legrégibb, Árpád-kori műemlékét Móra Ferenc egyik tárcájában Sebestyén-toronynak nevezte. Nem elírásból, hanem az elnevezés szándékával. Az Alföld ritka múltú, épen maradt, történelmi nevezetességű építményét ugyanis Cs. Sebestyén Károlynal köszönheti az utókor. A török e tájon mindent elpusztított; szerencse, hogy a 13. századból való tornyot beépítették a későbbi templomokba, s amikor a Fogadalmi templom építése végett az öreg Dömötör-templomot lebontották, Cs. Sebestyén Károly a barokk toronyból kihámozhatta az ősit, az Alföldön páratlan értékű műemléket.
Az értetlenek és történeti értékeink iránt érzéketlenek le akarták bontani, „nehogy rontsa az új dóm látványát". Cs. Sebestyén küzdött megmentéséért, s Móra Ferenc, Buday Árpád, Banner János meg mások segítségével sikerült is megóvnia. Hálásak vagyunk-e érte neki? Hiszen még a nevét is elfelejtette a város; emlékét sem őrzi semmi benne. Holott Cs. Sebestyén Károly ennél jóval többet tett Szegedért: fölkutatta múltjának fehér foltjait, föltárta középkori kultúrájának bizonyító emlékeit. Nevét, munkásságát ugyanúgy illenék ismerniük és emlegetniük a mai szegedieknek, mint Reizner Jánosét, Tömörkény Istvánét, Móra Ferencét.
Karánsebesen született 1876. május 13-án. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1898-ban tanári oklevelet szerzett, s egy évig Temesvárott, majd Szegeden polgári iskolai rajztanárként működött. Első cikke 1900-ban jelent meg a Szegedi Naplóban az alsóvárosi templomról, s negyven évvel később, amikor nyugdíjba ment, és a fővárosba költözött, szintén e másik legjelentősebb műemlékünkről közölt a Városkultúrában (1938) tanulmányt. S e kettő között számos dolgozatában, hírlapi cikkében tette közzé Szeged művelődéstörténetének addig ismeretlen dokumentumait. Írásban foglalkozott a város művészeti életével, városképének kialakulásával, egy-egy épület történeti vagy építészeti leírásával, a vár, a középkori templomok, a szobrok történetével, jellemzésével. Két dolgozatában is alapvető eredményeket tárt föl, és szögezte le máig időszerű elvi szempontjait Szeged utcaneveinek történetéről és rendezéséről.
Még fiatal tanárként került a múzeummal kapcsolatba. Mint kitűnő grafikus (1925-ben ó rajzolta Juhász Gyula Testamentom című verseskötetének címlapját is!) először még Reiznernek segített 1903-ban a szőregi apátsági romok környékének ásatásában. Reizner hirtelen halála (1904) után Tömörkény tette közzé az Archeológiai Értesítőben a kutatás eredményét - Cs. Sebestyén értékes, hiteles rajzaival. Mai jelentőségűket növeli, hogy az oszlopfők idő közben elkallódtak, tehát csak e rajzok őrzik őket. Később Tömörkény hívására részt vett a csókai ásatásokban, amelyeket azután Móra folytatott és tett világhírűvé. Ez a külső munkatársi kapcsolat 1919-tő1 vált belsővé: ekkor Cs. Sebestyént a polgári iskolából szolgálattételre a városi múzeumba és a Somogyi-könyvtárba - akkor még e két intézmény egy volt! - osztották be. Részt vett a könyvtár híres tárgyszókatalógusának készítésében s minden könyvtárí, múzeumi munkában. 1905-ben Mórával együtt végezte a néprajzi szaktanfolyamot, s akár gazdái, ő is egyforma érdeklődéssel és hozzáértéssel foglalkozott a néprajz, a régészet, a várostörténet szinte minden kérdésével.
1902-ben székelyföldi rokonainak látogatása keltette föl a tárgyi néprajz jelenségei iránti figyelmét. Egyik első néprajzi tárgyú írása a Néprajzi Értesítőben a jellegzetes szegedi napsugárdíszes házvégekre hívta föl a figyelmet (1904). Sokat foglalkoztatta az összehasonlító háztörténet. Erdélyi és dél-magyarországi gyűjtéseinek értékét nagyban fokozta rajzainak hítelessége. Később a ház belső berendezésének kialakulása, fejlődése izgatta. Szegedi tüzelő- és fűtőberendezések a XVIII. században című tanulmánya (1931) a város és környékének építészettörténetéhez és a történetí néprajzhoz is egyaránt értékes és ritka hozzájárulás. A teljes cíikk itt >>>
